Ahogy kezdtem...

Nagy-Pruzsinszky Ivett vagyok.

9 évesen az Apukám vitt le edzésre Zrínyi Mikihez, akit régről ismertünk és csalogatott már korábban is, de mivel kissé dundi voltam, számomra nem az volt a legfontosabb, hogy sportoljak. Halogattuk a témát jó ideig, de megnéztünk egy edzést és a következőn már én is ott voltam. Elvarázsolt a  Kick-Box sport, ott ragadtam, igen hamar belecsöppentem a versenyzésbe és jöttek is az eredmények. Minden gondolatom az edzések, versenyek körül forgott, egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hogy Világbajnok legyek és úgy üssek rúgjak, mint a Kocsis Tündi, Ő lett a példaképem! Szenvedélyemmé vált ez a fajta élet. Sok mindenről lemondtam gyerekkoromban, nem vettem részt különböző programokon, például osztálykirándulásokon, mert engem csakis az edzések érdekeltek és hogy elérjem a célom! 11 éves koromtól a nyarakat edzőtáborokban töltöttem és minden programot, nyaralást a sporthoz igazítottam. Visszagondolva, igen tudatos lettem szinte még gyerekkorban!

Az élsport nem mondható egészségesnek, de rengeteg mindenre megtanít és nevel. Ha újrakezdhetném, ugyanígy csinálnék mindent...talán nem hagynám olyan korán abba, mint ahogy tettem! Sokszor megkérdezték, miért pont ez a sport?! A válaszom vicces, de igaz! ...A Linda című filmsorozat igen nagy hatással volt rám. :) Imádtam, a mai napig megnézem, ha éppen valamelyik csatornán műsoron van, hiszen mondhatni ennek a sorozatnak köszönhetek mindent.

2001-ben az Ökölvívásba is belekóstoltam, mert akkor úgy gondolták, hogy a Női Ökölvívás Olimpiai sport lehet és ez igen nagy motiváció volt számomra! El is indultam egy versenyen és megvertem az akkori magyar bajnokot, ezért úgy döntött az Ökölvívó Szövetség, hogy én utazom Amerikába az első Női Ökölvívó Világbajnokságra...ez hatalmas dolog és élmény volt! A Boxban nem tölöttem sok időt, mert nehéz volt összeegyeztetni a Kick-Boxal, döntenem kellett, de nekem a szívem csücske nem az ökölvívás volt!


Nagyobb eredményeim (Felnőtt korosztályban) : 

12 x Magyar bajnok

4 x Európa-bajnok

2 x Világbajnok

2 x Az év Női Kick-Boxosa

I. Magyar Női Amatőr Ökölvívó Világbajnok

Ökölvívó Európa-bajnokság 3.hely


Edzői karrierem 2001-ben kezdődött, Aerobik órákat kezdtem tartani Szomoron és Gyermelyen és onnantól kezdve magával ragadott ez a hivatás. 10 évig jártam, hetente háromszor Gyermelyre, sokat köszönhetek az ottani csapatnak, voltak olyan időszakok, amikor harmincan is voltunk az órákon! Meghatározó időszak volt! 

Először csak videó kazettákat vásárolgattam és inspirálódtam, hogy mi fán terem az aerobik, aztán 2004-ben elvégeztem az Aerobik Edzői iskolát és az akkora löketet adott, hogy akkor tudtam nincs megállás. Nagyon sok edzőteremben megfordultam Budapesten, sokféle óratípust látogattam, neves edzők óráin vettem részt, hogy még jobb legyek! Idővel a továbbképzéseken szerzett oklevelek száma is szépen gyarapodott, mindig is fontosnak tartottam a továbbtanulást, fejlődést a szakmában, és ez így maradt a mai napig is, nem telik el úgy év, hogy legalább 2-3 képzésen, workshopon ne vennék részt! A " jó pap is holtig tanul " :)

Végzettségeim:

2004 Aerobik Edző  - Fitnesz Akadémia

2005 Flexi-Bar Instruktor

2011 Funkcionális Tréner  - IWI

2013 Kick-Box Sportedző  - Testnevelési Egyetem

2013 GFlex  - IWI

2014 Rekreációs Mozgásprogram Vezető - Személyi Edző  - IWI

2014 Sparrowbag Instruktor

2015 Gerincedzés  - Almásy Csilla Gerinckoncepció

2015 Preventív Gerinctréning (Csoportos edzésben)  - Almásy Csilla Gerinckoncepció

2015 Core-Stabilizáció  - Almásy Csilla Gerinckoncepció

2016 Move Better képzés  - R-Med Akadémia

2016 Stretching és fascialazítás hengerrel  - Almásy Csilla Gerinckoncepció

2017 Komplex szemléletű funkcionális edzés  - Almásy Mozgásakadémia

2018 Pre- és rehabilitációs Tréner alapmodul  - Almásy Mozgásakadémia

2018 Ball Managment  - Thera-team

2018 Kinesology Taping/ Sporttaping alapképzés  - Balance Medical Fitness Akadémia

2019 Korrektív Tréner  - IWI

2019 Sportsérülések rehabilitációja DBands technikákkal  - GaraSport

2019 Strap Therapy Instruktor 

2019 Fascia Stretching Workshop  - Movement Clinic

2020 Okleveles Fascia Trianer  - Oriolus Med

2020 Gerinc és Fitnesz  - Bene Gerincakadémia 

2020 Fitmummy Posztnátlis Tréning  - Almásy Mozgásakadémia

2020 Spartan Mobility Workouts I-II.  - Spartan Fitt

2020 SMR a sport- és mozgásszervi rehabilitációban  - Balance Medical Fitness Akadémia

2020 Certified Functional Strength Coach  

2020 Egészséges Életmód.Étkezz okosan,tudatosan  - Spartan Fitt

2020 Egészségtudatos táplálkozás

2020 Komplementer hormonegyensúly tanácsadás

2020 A hormonális egyensúly és a stressz kapcsolata

2020 Az inzulinrezisztenciáról és a cukorbetegségről holisztikus szemlélettel  - Body Wakes Életmód Akadémia

2021 Életmód Tanácsadó  

2021 Sporttáplálkozás és táplálék- kiegészítés  - IWI

2021 Fasciatréning, Mobilizáció és Stretching  - Almásy Mozgásakadémia

2021 FMS - Functional Movement Screen  

2022 Erőnléti Tréner  - IWI

2022 Sporttáplálkozás és táplálék-kiegészítés tanácsadói modul

2022 Triplex Training  - Almásy Mozgásakadémia

2023 Medical Exercise Specialist course  - IWI

Sokat olvasok sokféle témában, online előadásokon veszek részt, amiket természetesen beleépítek, hasznosítok az edzéseken a klienseim problémáit, céljait figyelembe véve! Mindig arra törekszem, hogy széles legyen a látóköröm, hiszen minden ember más, mindenkinek más és más problémája van!